"a pingvinek is így csinálják."

Hűvös volt, mint mindig, bár most csak a szél miatt. Viharos szél fújt olykor-olykor a városban. A pulcsi, és a kabát se akadályozta meg, hogy ne fázzak. A vékony nadrágról meg nem is beszélve. Így hát tetőtől talpig át voltam fagyva. A kezem jéghideg volt, és az orrom feltehetően vörösen pompázott.
Éppen az állomáson voltunk, és a peronon sétáltunk előrébb, abban a hitben, hogy majd a vonaton lesz helyem leülni. Kedves volt tőle, hogy megvárja velem a vonatot, annak ellenére, hogy ő is teljesen átfagyott. Egymás mellett sétáltunk, míg nem megálltam egy oszlopnál, hogy kicsit fedett helyen álljunk a széltől. Dai elém állt, és zsebre tett kézzel nézett. Arca piros volt, biztos voltam benne, hogy ő is fázik, akár csak én. Nem szóltam hozzá, csak álltunk egymással szemben.
A peronon a fényt csak az állomáson való lámpa fénye terítette be. Nagy fényt nyújtott, de nem árasztott meleget.
A hó esése hiányzott volna már csak, hogy el is higgyem, tél van.
- Fázol? -törte meg a csendet, és az elkalandozott gondolataim tova szálltak. Lassan a fiú szemeibe néztem.
- Egy kicsit. -Nem hazudtam, most, hogy beálltam az oszlop, és a fal közé tényleg nem fáztam annyira, mint séta közben.
- Felmelegítselek?
A barna hajú arca meg sem rándult. Komolyan gondolta, amit mondott. Semmi mosoly, semmi vigyorgás. Meglepődtem, és egyből elvörösödtem, bár a fagyott arcom miatt, nem látszódhatott. Gondolatok ezrei futottak át a fejembe, és zavarodottan csak halkan tudtam tovább beszélni.
- Hogyan? -hangom kissé komolytalan lehetett, meg is lepődtem miatta.
Ekkor a kabátjához nyúlt, és kigombolta a felső gombot rajta, amit még én gomboltam be, hogy ne fázzon annyira. Zavarodottan néztem, hogy mit tesz, de ezek után a cipzárjához nyújt, és kicsit elkezdte lehúzni. Egyből leesett, hogy mit akar, de én felé nyúltam, és megfogtam a kezét.
- Le ne húzd. Szerintem jobban fázol, mint én. Nem akarom, hogy megfázz.
- Ne butáskodj, a pingvinek is így csinálják. - ekkor, az arcán egy kis buja mosoly jelent meg.
Elhúztam a kezem, és pirultan figyeltem a fiút, de a keze úgy maradt, a cipzárján.
- Nos? Akkor bebújsz ide? -nézett engem, de más mosolyogva.
Lassan bólintottam. Nem tudom, hogy miért, de nagyon zavarban voltam. Van rajta több ruha is, de mégis kipirultam a gondolattól, hogy leveszi előttem a kabátját. Azaz, csak kicipzározza.
Nem kellett neki többször szóljak, a keze lesiklott a cipzár sínjén, és így a kabátja ki is nyílt előttem. Újra a zöld színű pulcsijában volt. Kedveltem azt a ruhadarabot, pedig nem nagy szám. Kezeivel megfogta a kabátja 2 oldalát, és széttárta előttem, én meg felé léptem egyet, majd átkarolva a derekát megöleltem. Meleg volt a teste, és jól esett ez a kis melegség. Ö is átölelt a kabátjával, és így voltunk.
A kezem hideg volt, és a pulcsijába kapaszkodtam. Akkor vettem észre, hogy nagyon vékony anyaga van a ruhának. Elgondolkoztam, majd elvigyorodtam.
- Nagyon vékony az anyaga a pulcsidnak.
- Igen, tudom.
Elvigyorodtam, majd kicsit felhúztam a pulcsiját a hátán.
- Mond, most fázik a hátad?
- Nem, miért?- éreztem, hogy kicsit felém pillant, ugyan is, a fejünk ellentétes irányban volt.
Ekkor a nagyon hideg kezemet, a fiú forró hátához tapasztottam, mire megugrott picit, és összerándult a teste. Picit fel is nyikkant, én pedig kuncogtam, de elvettem a kezem, megszabadítva a kíntól, és leengedtem a pulcsiját.
-Na, most még fázol? - kérdeztem, és bújtam egyre jobban hozzá. Annyira jó illata volt, de csak tompán éreztem a kelleme illatot.
- Fogjuk rá. - felsóhajtott, és mintha a gondolataimat olvasta volna, megszólalt. - Milyen illatú a parfümöm? A galléromon lehet jól érezni az illatát.
Meglepődtem, és elhajolva tőle, de még ölelve rá néztem, majd mikor láttam a mosolyát, kissé zavartan a kabátja gallérjához hajoltam, és beleszippantottam. Igaza volt, itt jobban lehetett érezni az illatát. Kellemes volt, és szédítő. Tökéletes Daisuke illat.
Akkor vettem viszont észre, hogy közelebb kerültem a nyakához, és az egész arcához. Arcomat kicsit a nyaka felé fordítottam, és lehunytam a szememet.
- Fázol még? - kérdeztem tőle.
- Csak az orrom.
Amint válaszolt, a testem automatikusan mozgott, így a fejemet felemeltem, és egyből az orrához hajoltam, és hozzá érintettem a saját orromat.
Amint kinyitottam a szememet, és az övébe pillantottam, láttam, hogy meglepődött. Nem húzódott el, viszont egyből eltűnt az a kis mosoly az arcán.
- Látom, nem tudod hol a határ. - hangja tompa volt, feszengő, de mégis erőteljes.
- Nem. - néztem mosolyogva, majd lehunytam újra a szemeimet. - Eddig nem volt szükségem határokra.
Éreztem, hogy feszeng, így inkább visszabújtam hozzá, és a vállára hajtottam a fejemet.
Akkor gondolkoztam el rajta, hogy tényleg nem voltam eddig határaim. Ilyen dolgokban nem. Eddig azt tehettem Tetsuyával, amit csak akartam, és amikor csak akartam. Ő még örült is neki, és még talán viszonozta is a játékosságomat. De Daisuke nem ilyen. Ő teljesen Tetsuya ellentéte. Ő rossz fiú.
És én imádom a rossz fiúkat..