this is valami

A szél a fa ágait fújta, így a fák ágain utoljára maradt levelek is lehullottak. Szépen siklottak végig a levegőn, míg talajt nem fogtak. Hűvös volt, pedig aznap reggel még pulóverben kényelmesen éreztem magam. Ám akkor örültem volna egy jó meleg helyiségnek. A lábam átfagyott, és fájt. Nem csoda, hiszem lassan 2 órája sétáltunk a városban.
Szerettem vele lenni. Már az az érzés is, hogy vele lehetek fantasztikus. Nem tudom leírni. Mindenhova elvisz, sétál és beszélget velem. Megérti a helyzetemet, de kioktat, ha úgy véli. Mit is mondhatnék, tipikus barát.
A sétálás mint mondtam lassan 2 órája tartott, és már be is sötétedett. Egyedül a város fényei nyújtottak világosságot. Viszont a beszélgetésbe mélyedve elkalandoztunk, és ismeretlen területekre tévedve sétálgattunk, míg nem addig, míg egy hosszú sétálóutcához értünk. Nagy hely volt, a járda egyik oldalán néha elszórva padok, másik oldalán egy sor lámpa, amelyek fényt nyújtottak a sötétségbe.
Közös megegyezés alapján leültünk az egyik padhoz, hogy kicsit pihentessük a lábainkat. Egy ideig csöndben ültünk, majd szép lassan elkezdtünk beszélgetni. Feloldódtunk, de az idő miatt, úgy döntöttünk, hogy tovább indulunk, mivel nagyon hideg volt.
Felálltam a padról, és elkezdtem a sálamat felvenni, majd őrá néztem. Az arca teljesen piros volt. Átfagyott. Megrémültem, ezért a kabátom szárával elkezdtem dörzsölni az arcát, hátha jobb lesz, de nem sikerült. Felnézett rám, de szótlan volt.
- Így jobb? -kérdeztem miután elvettem a kezemet az arcától, ám felelet nem jött.- Na..minden oké?
- Mond, ha most magamhoz húználak, és lekapnálak, neked rossz lenne?
Teljesen meglepődtem, így nem tudtam hirtelen válaszolni neki. Nézett kitartóan, mígnem kinyitottam a számat.
- Nem tudom. -ennyit tudtam mondani, és közbe gondolatok ezrei szaladtak át a fejemen.
Elmosolyodott, majd lassan ő is felkelt a padról.
- Hm, jó. Akkor nem élek a lehetőséggel.
Hangja semleges volt, bár kissé játékos. Megfordultam, és ökölbe szorult kézzel elindultam a sétálóutcában. Lassan mellém ért, és én lopva felé pillantottam. Engem nézett.
- Komolyan rossz lenne neked?
- Nem tudom.
- Ne mond, hogy nem tudod. Tudod, csak nem mondod el.
Magam elé néztem kissé kipirulva. Annyira elmondtam volna neki az egészet, de már tudta. Feleslegesen jártattam volna a számat, és csak még kínosabb helyzetbe hoztam volna magam.
Újra gondolataimba mélyedtem, és csak mentem előre az orrom után, míg nem a hangja zökkentett ki a gondolkozásból.
- Nem akarsz leülni?
- Leülni? De hisz nagyon hideg van..
- Nem baj, üljünk le. -mutatott a járda bal oldalára, ahol a sötétben halványan, de kivehetően látszódott egy pad. A sövényen túl egy kisebb játszótér féleség húzódott, és ott terült el a pad is. Nem tudtam mire vélni, hisz az előbb még fázott,most meg le akart ülni, de mentem utána, majd leültem vele együtt a padra. Egy ideig újra csend állt be közénk. Néztem magam elé, zavarban voltam. Tudtam, hogy van valami oka, annak hogy újra le akart ülni.
- Még mindig nem válaszoltál?
- Mire nem válaszoltam? -a fiúra pillantottam.
- Hogy rosszul esne-e neked.
- Hát.. -lassan magam elé meredtem- nem mondanám, hogy rosszul.. csak furcsa lenne..
- Furcsa?
- Igen.. -sóhajtottam fel, majd megráztam a fejem-  de mindegy is.
- De nem mindegy, mondjad. Érdekel.!
Ránéztem. Arcán egy kis mosoly ült, de hangja komor, összeszedett volt. Kezdtem összezavarodni.
- Nem tudom hogy mondjam.
- Úgy mond, hogy kinyitod a szádat, hangot képzel, és beszélsz. -arcán egy buja vigyor jelent meg.
- Jaj te.! -teljesen összezavarodtam, és a vállára döntöttem a fejem. A szemeimet lehunytam, és próbáltam koncentrálni, összeszedni a gondolataimat. - Igazából.. félek.- Mondtam végül.
- Félsz? Mégis mitől?
- Tudod, nekem voltak már olyan kapcsolataim, amit félre löktem.
- Mi miatt?
- Többet akartak, és hagytam. -nyeltem egyet- megijedtem utána, és eltaszítottam őket magamtól. Ettől félek, hogy ha megengedem.. azaz hogyha történne is bármi, akkor te is ellöknél magadtól.
Éreztem, ahogyan felém fordítja a fejét, és rám néz.
- Én nem löklek el, nem vagyok lökdösődős típus.
Elmosolyodtam. Hihetetlen, hogy még egy ilyen pillanatban is mosolyt tud csalni az arcomra. Felemeltem a fejem, és ránéztem. Közel voltunk egymáshoz. Néztem a szemeit, már amennyire bírtam állni a nézését, ám ekkor remegni kezdett. Fázott, ahogyan én is, csak próbáltam kontrolálni magam. Remegett, de nem szólta meg, így én sóhajtottam fel picit, majd megtörtem a csendet.
- Menjünk, mert még a végén idefagysz nekem.
- Menni akarsz? -hajolt közelebb, és szó szerint elállt a lélegzetem. Néztem a csillogó szemeit, és nyeltem egyet. Ő egyre közelebb hajolt, mire én zavaromban, gyorsan arcon pusziltam.
- Ide fogsz fagyni. -ismételtem meg magam, és próbáltam állni a tekintetét.
- Biztos menni akarsz..? -szinte az ajkamba beszélt már, és én feladtam. Nem bírtam tovább uralkodni magamon, közel hajoltam én is hozzá, és elcsattant a csók.
Akartam, akár csak ő. Szenvedélyes volt, és húzott egyre közelebb magához. Nyelvünk táncot járt a szánkban, míg meg nem szakította. Nem hajolt el, csak nem csókolt. Kínzott a közelségével.
- Nos, biztos, hogy menni akarsz..? -szemeimet résnyire kinyitva, láttam hogy vigyorog.
Nyeltem egyet, és visszahunytam a szemeimet. Homlokunk összeért, és én a kabátját markoltam.
- N..nem.. -nyögtem ki végül, mire újra elvigyorodott, és ismét magához húzva megcsókolt.
Akartam, többet. Falni a csókjait. Élveztem, hogy az enyém lehet, ha akár arra a pár pillanatra is.
Idővel viszont megtörte a varázst, és elhúzódott, és mosolyogva engem nézett. Nem tudtam mit tenni, uralkodni kellett magamon, így nem hajoltam utána, hogy egy újabb csókot lopjak tőle. Nem lehetett.
Felálltunk a padról, és mint ha mi sem történt volna sétáltunk tovább a hosszú lámpasorral díszített utcában.