Hideg volt, és a szél is fújt. Én pedig az egyik padon ültem, magam elé nézve merev tekintettel. A lábaim fel voltak húzva magam elé, és azokat átkarolva ücsörögtem. Annak ellenére, hogy tél volt, nem esett a hó. Hiányoltam is.
Reiko még a buliban volt, azt se tudja hogy kijöttem. Biztosra vettem volna, hogy ha megtudta volna, hogy eljöttem a szórakozóhelytől a nyakamat vette volna. Szeret, de félt, tudta, hogy nem éppen a legjobb napjaimat éltem akkor.
Elgondolkoztató, hogy a kezembe a Dunhill utolsó leheletét fújja el a szél, és a füst szépen kavarog a levegőben. A cigire pillantottam, majd egy laza mozdulattal eldobtam magam elé, és a lábaimat letéve a padról, a zsebembe nyúltam egy újabb szálért. Előkaptam a lenge pulcsiból, ami Reikoé volt, és egy szálat kivéve, a számba tette, majd a gyújtóval gyorsan meg is gyújtottam. A cigeretta vége hamar meggyulladt, és izzani kezdett. A füst elterítette az előttem levő tiszta levegőt. Kifújtam, majd egy mély levegőt vége zsebre vágtam az öngyújtót.
Nagy csend volt, és nagyon hideg. Nem csodálom, hogy fáztam, hisz egy vékony harisnya és egy rövid farmer nadrág volt csak rajtam, egy lábszárvédővel, na meg egy topp és Rei pulcsija.
Felkeltem a padról, és úgy döntöttem, hogy elindulok, és sétálok egyet. Elindultam az egyik kis járta mentén, és kissé remegve lépkedtem kőről-kőre. Hogy a gondolataimba ne süllyedjek el, így próbáltam arra koncentrálni, hogy véletlenül se lépjek a kövek közti vonalakra.
Nem tudom, hogy mennyit sétálhattam, de tudom, hogy a cigerettámból alig pár slukkot szívtam csak, a többi elégett magától. Nem is vettem észre, hogy teljesen elsétáltam a szórakozóhelytől. Egy kisebb mellék utcában lehettem, mikor felészleltem, hogy elkavarodtam. Értetlenül néztem körbe, mikor észrevettem, hogy az utca végén valaki éppen sétál előttem. Akaratlanul is megindultam felé, meg akartam tőle kérdezni, hogy merre kell visszajutni. Ahogy egyre közelebb értem az alakhoz egyre gyorsabban dobogott a szívem.
- Hé! Elnézést! -szóltam az idegen felé, de ő nem állt meg. Sétált előre, zsebre tett kézzel, és a kapucnival a fején.
Elhúztam a számat, majd gyorsítottam, így lassan kezdtem utol érni.
- Nem hallasz? -kérdeztem újra, de nem felelt, ugyan abba a tempóban haladt előttem, mint amikor megláttam.
Rágyorsítottam, és egyből utolértem, majd a karja felé nyúltam, és megfogtam a kabátját, és lassan, óvatosan meghúztam, mire az illető egyből hátranézett rám.
Nem hittem a szememnek. Csak ledöbbenten álltam egy helyben, és szinte tátott szájjal néztem Ő rá.
A füleibe fülhallgatók voltak, és az arca mindent elárult. Ő is meglepődött arra, hogy én itt vagyok. Az arcomból kifutott a vér, és elfehéredtem. A szívem hevesen elkezdett verni, de a lábam a földbe gyökeredzett. Egy nagyot tudtam csak nyelni, és a cigi egyből ki is esett a földre.
Emlékek ezrei szaladtak át a fejembe, és érzelmek sorozata vonult végig a talpamtól a fejem búbjáig.
- Remi...?
Hangja pengeként hatolt belém, és én megrezzentem. Nem emlékszem, hogy mikor voltam utoljára ennyire ideges, talán azon a napon, és pont vele.
- Te meg mégis mit keresel itt? -fordult teljesen felém, és kivette a füléből a fülhallgatókat. Értetlen fejjel, de mégis boldog tekintettel nézett rám. - Azt hittem...
- Változott a terv! -vágtam egyből a szavába, és oldalra néztem. Kissé zavarodottan néztem magam elé, hogy mogorva hangsúllyal szóltam hozzá.
Hallgatott, és eltette a zsinort a zsebébe, és lassan a kapucnit is lehúzta a fejéről. Értetlenül nézett rám, majd végig mért, és egyből elcsodálkozott.
- Hol van a többi ruhád? Meg fogsz fázni! -Még végig se mondta, de már egyből lehúzta a cipzárt és már vette is le a kabátját.
- Tetsuya, nem kell! Nem fázom! -léptem egyből hátrébb és a kezemet felemeltem védekezés képen.
Nem hallgatott rám, a kabát már le is került róla, és egy laza mozdulattal átdobta felettem, és a vállamra terítette. Elvörösödtem, és csak elhallgatva néztem magam elé, zavarodottan.
- Így most már jobb. -mondta kedves hangján és rám mosolyodott.
- Mondtam, hogy nem kellett volna.. -suttogtam, és fél szemmel a vállamra pillantottam, mivel a kezei még ott pihentek.
- Nem szeretném, hogy megfázz. Még csak az kellene, hogy újév alkalmából köhögve ébredj.
Felpillantottam a fiú szemeibe. Őszintén csillogtak. Fájdalmat éreztem a mellkasomban, de nem akartam róla tudomást venni.
- Nem fogok. -suttogtam és ekkor ki is rázott a hideg, egy kisebb szél hullám miatt.
Ekkor elmosolyodott, és összehúzta rajtam a kabátját, de nem a cipzárral, majd közelebb lépett hozzám. Megrémültem, és automatikusan hátrálni kezdtem.
"Nem szabad." Folyamatosan ez a mondat járt a fejembe, és tudtam, nem lehet semmi se köztünk, egyszerűen tilos, akármit is tenni.
- Remi, én csak nem akarom hogy megfázz.
- De én nem fázom! -mondtam kissé ingerülten, remélve hátha megéri, de nem sikerült.
Magához rántott, és megölelte. A karjait átfonta a testem körül, és magához vonva magába zárt. Összesimult a testünk, és ő a fülemhez hajolt, kissé zavarodott légzésével, és csak egy szót mondott.
- Hiányoztál.
Hazudnék, ha azt mondanám nem esett jól az ölelése. Mert jól esett, de nem akartam, hogy ezt tegye. Tudtam, hogy ha megteszi, akkor kettőnk között a távolság, ami idáig kialakult egy szempillantás alatt tova vész, és ez be is következett.Akkor éjjel, a holdfény alatt a karjaiba zárva vigyázott rám. A testével melegen tartott, és inkább ő fázott, mint sem, hogy én fázzak meg. Mi ez, ha nem szeretet...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése