Elérhetetlen.

A város sötét volt, csupán az utcai lámpák égtek, azok is csak pislákolva. Egyedül sétáltam a kopár és kátyúkkal teli utakon. A szél lágyan hideg szellőt fújt, így hajamat fel is kapta volna, ha nem lett volna rajtam kapucni. Csend uralta a környéket, legalább is én azt hittem. Fülembe a fülhallgató ricsaja nyugtatott. Lassú zene volt, tökéletes arra, hogy egyedül legyek a gondolataimmal. Sétáltam és csupán egy helyen álltam meg. Felnéztem végre a földről és könnyes arccal szétnéztem azon az ismerős helyen. Ez a hely mindig is elgondolkoztató volt számomra, mindig ide jövök, ha csak gondolkozni szeretnék, ahogyan Te is szoktad. Letöröltem az arcomról a már bőrömre száradt könnyeket, majd beléptem a játszótérre. Szokás szerint üres volt a nagy tér, és sötét az éjszaka miatt. A zene a lejátszóban új számra váltott, és így még egy rá emlékeztető dallam szólt a fülembe. Lassú léptekkel beljebb és beljebb mentem a térre. Elhaladtam lassan a csúszda, a mászóka és a libikóka mellett is Ezek sose tudtak igazán boldoggá tenni, csupán mosolyt csaltak az arcomra. Az igazi boldogságra csak egy ottani játékszer volt képes, ez pedig a hinta volt. Kis és lassú léptekkel az említett szerhez léptem. A szél kicsit hajtotta, így a régi láncok fel-fel nyikkantak, úgy, hogy ezt a zenén túl is hallottam. Halvány mosoly jelent meg az arcomon és beleültem. Lazán átfogtam kezemmel a láncot, és ujjaimat köré fontam. Fáradtan körbenéztem, alaposan megnéztem, hogy a régi láncok képesek-e még megtartani a súlyom. Rég hintáztam már ezen a téren. Azóta már elhagyatott, ritkán járnak erre a gyerekek. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy nem eshet bajom lassan felemeltem a fejem, és felnéztem az égre. Ezernyi csillag ragyogott felettem, majd elkezdtem hajtani magam a hintán. Lassú és lágy ütem alakult ki, és én végig a világító, fénylő pontokat néztem. Ahogy egyre nagyobbra lendültem, és gyorsabban szálltam a széllel együtt, az befogadóan jelzett, és a kapucnimat lehúzta a fejemről. Hajam egyből kószán szállni kezdett mindenfelé.

"Ne bújj el.! Mutasd meg ki vagy valójában.!"

Elmosolyodtam és a csillagok fényében égve egyre magasabbra akartam szállni, egyre feljebb közeledni a csillogás felé. Meg akartam érinteni az elérhetetlent. Muszáj volt megpróbálnom. Nagy lendületet vettem, minden egyes lökés egyre erőteljesebb volt, és nagyobbra szálltam. A hajam buzgón követett a levegőben minden egyes suhanáskor, és minden sikertelen próbálkozás során, hogy elérem a csillagokat mellém került, majd ugyan olyan csalódottsággal, mint amilyen én voltam visszazuhant velem a mélybe. De én nem adhatom fel, ki kell tartanom.! Muszáj, és képes vagyok rá. A zene lejárt, és máris jött a következő szám. Erőt adott, a szövege is azt mondta, hogy nem kell feladni, el kell érnünk a céljainkat. Követtem amit mond. Még erősebben suhantam a széllel együtt. Harcra hívtam a gravitációt. Nyerni akarok. Szükségem volt rá.!

 A magasságban egyik kezemmel elengedtem a hinta láncát, mikor az elég magasra emelkedett, majd azt a kezemet a magasba emeltem a csillagok felé. Mintha abba a pillanatban lelassult volna az idő. A magasba maradtam, és lassan emelkedtem tovább. A hinta még mozgott, benne ültem, de éreztem, hogy a testem elemelkedik tőle. Másik kezemmel még fogtam a láncot, bár azt is csak lazán Hajam utolérve engem, megelőzött és összekócolódva lebegett a levegőben egyenesen a csillagok felé. Tekintetem a hajamat követve a csillagokra terelődött, és teljesen ledöbbenten néztem azokat. Éreztem, hogy testem megfeszül és a hideg is végigfut a hátamon, majd ezt követve melegség árasztott el, és a kezemet nyújtva egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Mikor végigfolyt az államon, lecsöppent és ekkor még több könnycsepp követte az elsőt, de azok nem az államon végig folyva, hanem a levegőben. Megszűnt a pillanat, az idő újra elindult és én visszalendültem a hintával. Könnyeim a levegőbe hullva a földre kerültek és elnyelődtek a homokban. Visszaestem a hintával és kezem lehullott magam után. Lazán fogva a hintát, én is a földön kötöttem ki. Összerogyva könnyeimmel együtt lassan felnéztem az égboltra, ahol a csillagok az Ő mosolygós arcát ábrázolva tündököltek. A fülemből kiszedtem a fülhallgatót, és könnyes szemmel néztem tovább a csodálatos látványt.