Negatív érzelmek

A füst csak szállt felfelé, egyre magasabbra és magasabbra, míg el nem oszlott. Tudta, hogy szabad, ezt ő megteheti. Ő szabad.
Ellenben mi?
A főtéren ültem, olyan 13 óra lehetett. A nap egyik legforgalmasabb időpontja. Az emberek rohanva siklottak át a téren, futva, sietve olykor a dolgaikra. Egy férfi megpakolt táskával, iparkodva rohan el előttem, és telefonált. A cigarettafüst ekkor a lassú és nyugodt szállása egyből megváltozott, és felborult az egyensúly.
Elmosolyogtató ez a látvány. A rendezett történés, hirtelen megváltozik. Ilyenkor mindenki kapkod, és rohan az után, az ő saját dolgára.Lepöcköltem a cigiről a hamut, majd egy mélyet szippantottam újra bele, és végül lassan kifújtam a füstöt. Végig néztem a téren.
Rabszolgák.
Rabszolgák mind. Mint ha meg lennének kötve, nem csoda, mivel kötődnek dolgokhoz. Nem személyekhez, hanem dolgokhoz.
Szánalom.
A szerelmes párok megcsalják egymást. Szinte kitűzött cél, hogy hány embert tudnak ágyba vinni. Még ha titokba is akarják tartani, de félrekefélnek. Ezek az emberek nem szeretik egymást. Nincs ilyen érzés, hogy szeretet. Ők nem szeretkeznek, hanem basznak. Szánalmasak mind.
Utálat.
Mindenkit utálnak akit csak lehet. Nem ismerik egymást, de hallottak alapján ítélkeznek. Előítélettel vannak egymásra. Eltorzult a társadalom már, nincs miért boldognak lenni. Nincs kiben bízni, és hinni.
Az emberek szinte, pillanatok alatt elrohantak a téren, szinte egymás hegyén-hátán. Mint egy állati csorda. Egymást fellökve mennek egyenesen, csupán azért, hogy ők legyenek az elsők. Hogy az ő céljuk teljesüljön be.
Önimádat.
A cigarettám csak fogy, egyik slukk követi a másikat, végül már az utolsót szívom. A szél megélénkült, és a vörös hajtincseim önálló életre kelve táncot jártak az arcom körül. A cikket eldobva rátapostam, majd felegyenesedve utoljára körbenéztem a téren.
Emberiség. Megbántják egymást, önfejűek, és mindig a maguk igazát mondják, még ha óriási nagy baromság is. Nem képesek gondolkozni, nem képesek szeretni.
De mi igen!
Mi tudunk. Én tudom, hogy különb vagyok. Nem olyan vagyok, mint az a többi, aki rohan a dolgaira, mint egy berögzült napi teendőre. Mindent megteszek azért, hogy ne 'ember' legyek. Én nem vagyok hibás. Nem
vagyok egy selejt, mint a többi idekint.
És ő sem! 
A tekintetem ekkor egy ismerős arcra tévedt. Mosolyától minden rossz eddigi gondolatom elszállt és én egyenesen a karjaiba futottam, és szorosan megöleltem.
Mi nem vagyunk robotok. Nem olvadunk bele az egységes emberiségbe. Mi nem vagyunk selejtek!