Két éves érzelmek.

Nem sok emberrel keveredtem hosszabb távon rivalizálásba az életemben de az a kevés személy akivel mégis, még mindig tart.
Neveket nem említek, ugyan is most csak egy személyről fog szólni ez a bejegyzés. Jobban megfogalmazva Neki.
Hogy miért is írok egy blogbejegyzést az illetőnek, mint sem hogy rendes ember módjára elpanaszoljam neki a bajaimat, netán megbeszélhetnénk az egészet? Úgy nehéz ha nem tudok vele semmi fele kommunikációs felületet létrehozni. Letiltott. Nem tagadom, vagy 4 facebook fiók rendelkezésemre áll, de egyiken sem érem el. Mindről letiltottál volna Kedves? Sebaj. Ezért is írom ezt éppen. Egy összegző ahhoz, hogy tudd miért is vagyok veled szemben olyan amilyen. Remélem így betekintést nyersz abba, hogy ki is vagyok én, hogy mit jelent számomra Ő, és hogy miket is érzek.
Ha eddig eljutottál, és elolvastad akkor örülök. Hiszen most jön csak az egész, ez még csak a bevezető volt. Ha ezt mégsem olvasod el, akkor sajnálatos módon nem tudok, és nem is akarok többet ezzel foglalkozni. Azt hiszem eleget próbálkoztam veled felvenni a kapcsolatot, hogy beszélhessünk, de ha ez sem sikerül, akkor végleg feladok mindent.

Szóval, kedvesem. Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy hogy is kezdjek bele ebbe az "üzenetbe". Be kell valljam ez még most sem tisztázódott a fejemben, szóval előre is sajnálom ha csapongó lesz az írásom. Nem csoda, hogy nehéz összeszedni a gondolataimat, miközben Ő itt szundít az oldalamon. Cuki, nem? De kezdjük is az elején.

2013. Tavasz vége.
Egy átlagos nap volt, amikor is megbeszéltem Vele,hogy iskola után leutazok Sz.Fehérvárra. Nagyom boldog voltam , hogy újra láthatom majd. Még sárga rózsát is kaptam tőle és a vasútállomáson várt. Mielőtt elindultunk volna sétálni egyet a városba úgy gondoltuk leülünk beszélgetni. Mivel a suliból jöttem tele voltam élménnyel amit meséltem is neki, ám látszott hogy valami bántja. Elmesélte, hogy Veled beszélt mielőtt lejött elém, és hogy nem volt valami fényes az a beszélgetés. Nagy nehezen rá tudtam venni, hogy beszámoljon róla, de nekem csak ez maradt meg belőle; "beszéltünk és azt mondta, hogy elege van a ribancaimból." Nos, tudtam ez előtt Rólad ám csak azt hogy a legjobb barátja vagy, és hogy sok közös élményetek van. Addig a pontig, míg ezt a mondatot meg nem hallottam tőle, hogy neked már ez a véleményed rólam, úgy hogy nem ismersz,(jó az igaz hogy volt egyfajta sztori ahogy mi összejöttünk...) elég furcsa volt. Akkor elgondolkoztam már azon a dolgon, hogy mit vétettel ellened? Mit sem törődve ezzel megnyugtattam a drága lelkét, hogy bizonyára csak rossz passzban voltál. Erre közölte velem, hogy ma viszont be fog mutatni minket egymásnak. Be kell valljam, először ódzkodtam a dologtól-nem csoda azután a mondat utan-,de érte belementem. Első találkozási helyünk a piactéri pályaudvar ajtaja előtt volt. Szimpatikusnak tűntél. Szép haj. Gyönyörű testalkat. Bájos stílus és tetoválások. Irigyeltelek is a stílusodért. Ám ez az érzés csak kevés ideig tartott, ugyan is levegőnek néztél. Amint találkoztunk egy köszönésnél több dolog nem történt. Az ezután időt a virágom és a váró mögötti park vizsgálatával töltöttem. Te Vele beszélhettél, mint ha én levegő lennék. Eleinte úgy voltam vele biztos csak idő kell ahhoz hogy feloldódj, ami be is igazolódott. A McDonald’s asztalánál elhangzott egy kakasos történet aminek következtében végre mi is beszélgetni kezdtünk. Nem is tudom akkor mit gondoltam rólad. Normális lány voltál a szememben, aki meglepett. Az akkori egyik legnagyobb titkodat az első találkozásunkkor megosztottad velem. Bíztál benne. Örültem ennek, hiszen azt hittem , hogy jóba leszünk és azt amit akkor ígértem majd valamikor betarthatom.

Második találkozás; dupla randi.
Te a pároddal és én az enyémmel. Viccesnek és izgalmasnak találtam ezt az egészet. Amíg vártuk hárman hogy beérjen a barátod busza addig úgy döntöttünk, hogy benézünk egy üzletbe. Amíg afelé sétáltunk megnőttél a szememben. És tudod hogy? Egy rászoruló idős bácsinak adtál némi aprót, de nem is ez volt az ami miatt elmosolyodtam, hanem az amit mondtál. "Ha tudok segítek másokon. Hiszen ha neki 20 forint szükséges az ételhez akkor persze hogy adni fogok neki egy 20 forintost."  Nem volt egy nagy beszéd, de számomra ez jó pont volt. Majd az üzletbe ahogy beértünk emlékszem mi jól érezve magunkat nézegettük a ruhákat, míg az egyetlen fiú csak követett minket. Sajnos a te párod kissé negatív volt az én szememben amikor megláttam először. Egoista és nagyképű,- ezt gondoltam. Ami a gyorsétterem asztalánál jobban be is következett. Leszólt, bántott. Nem tetszett nekem de ezt nem mondattam meg, nem volt jogom. De őszintén, legszívesebben kiálltam volna melletted.
A következő események viszont olyanok voltak amik nem kedveztek a kettőnk kapcsolatának. Nem vagyok tökéletes. Vannak hibáim, amik közül ott van a hirtelen harag, és a makacsság is. Nem tagadom, hogy többször átgondolás nélkül mondtam, vagy tettem dolgokat. De aznap sajnos értetlenül álltam.

Valamikor nyár közepe lehetett. A barátom megkért, hogy rajzoljak át egy általa talált képet magunkra. Biztosan találkoztál már vele. Egy fiú van a kép közepén, aki körül rengeteg csaj. Laza 2 napos munkám volt benne és Te is rákerültél. Büszke voltam a rajzra és ezért azt akartam, hogy más is lássa, szóval kitettem a profilomra. Amikor sorra jelöltem be a képen szereplő embereket meglepődtem azon, hogy nem talállak. Többször próbáltam beírni a neved mire rájöttem, hogy már nem vagy az ismerősöm. Kiakadtam. Miért is? Mert nem értettem, hogy miért lettem törölve. A barátom rád írt kérdezősködve, hogy kiderítse ennek az okát, mire te elszóltad magad; "csak azt akarom, hogy minden olyan legyen mint régen." (Egymással való lógás, több találkozás, egymással való filmezéses éjszakák.) Nos azt hiszem, hogy bennem ott pattant el valami először. Nem tudom, nem mondanám féltékenységnek csak értetlenségnek. Hogy jöttél Te ahhoz, hogy ezt a letörlésem után a barátomnak merd mondani. Nagyon mérges lettem ezért. Nem éreztem jogosnak, vagy ésszerűnek a tetteidet. Letiltasz egy lányt, majd a lány barátjával közlöd, hogy többet akarsz vele lógni. Kívülállóként szerintem mindenki azt gondolná, hogy le akarod rázni a srác csaját, hogy a sráccal lehess. Én is így gondoltam. Valószínűleg pont ezért írtam neked azt a durva üzenetet az eset után. Mérgesen. Haraggal. Felindulásból. Szerintem még Te is hasonlóképp cselekedtél volna, ha éjjel és nappal ez a mondat amit mondtál járt volna a fejedben.
Ezt követően volt szerintem az első nagy vitánk Vele.  Közöltem Vele még ha bunkósság is, hogy vagy Te vagy Én. Választhat. Engem választott, pont ahogy gondoltam. Tudtam, hogy rossz lesz számára de önző és önfejű voltam. Nem akartam, hogy emiatt, azaz miattad menjen tönkre a kapcsolatunk. Ez egy ideig jól is ment, míg egy nap elgondolkoztam azon, hogy talán csak rossz napod lehetett és azért voltál olyan, azért mondtál olyanokat. Eszembe jutott az akkori állapotod, tudtam a nem túlságosan fényes párkapcsolatodról is, így eszembe jutott az az érzés, ami engem is magával szokott rántani, ha ki vagyok bukva az életen. Tudtam, hogy nemsokára kórházba kerülsz, így gondoltam kedveskedem páromnak is,(és talán rá is tudtam magam szánni arra, hogy tisztázzam veled a félreértéseket), így felajánlottam, hogy ha elérkezik a nagy pillanat számodra, meglátogathatnánk. Természetesen Ő is örült ennek, ám nem gondoltam, hogy már azon a hétvégén sor kerül erre. Nem készültem fel a látogatásra. Izgultam, ideges voltam, hiszen nem akartalak sem Téged, sem Őt megbántani a hisztimmel. Próbáltam elnyomni magamban a még parázsló dühöt és ellenszenvet irántad, és szerencsére ezt csak ő tudta, hogy még küszködöm. A kórházban a nagymamáddal és a pároddal is normálisan el tudtam beszélgetni. Nem volt semmiféle gond, mind addig míg ki nem hoztak a kórtermedbe. Addig próbáltam felkészíteni magamat arra, hogy ne viselkedjek taplóként. Viszont amint megláttalak több érzés és gondolat futott át az agyamon. Először is az, hogy ne fakadjak sírva. Az a helyzet ahogy ott gyengén és fáradtan feküdtél. Szégyelltem magam, amiért olyan dolgokat mondtam és tettem veled. Viszont mérges is voltam. Amint kihoztak Ő már ment is utánad. Láttam rajta, hogy féltett és aggódott miattad. Mérges voltam ezért. Láttam az arcotokon hogy nevettek, mosolyogtok. Nem is tudom leírni azt az érzést, amit akkor ott a kórházban éreztem. Nem értettem,hogy miért gyűlnek a szemembe a könnyeim. Azért, hogy ezt senki se lássa elfutottam. Haragudtam akkor mindenkire. Rád és Rá is. Ne kérdezd miért, mert én magam sem tudom. Akkor sem tudom, és most sem. Csak azt akartam akkor, hogy ez ne történjen meg velem többet, ezért önző dolgot követeltem meg a barátomtól. Azt akartam, hogy szakítsa meg veled az összes létező kapcsolatot. Nem örült ennek, ezért inkább kompromisszum kötöttünk; Ő megszakítja a kapcsolatot Veled, és én is az egyik legfontosabb személlyel aki az életem része volt addig. Nem örültem ennek, de mivel féltem attól az érzéstől amit átéreztem a kórházba, belementem.  És ez egy jó pár hónapig így is ment, békébe. Nem volt semmi féle efféle vitánk akkoriban.
Az idő telt, és haladt, és azután sok minden történt amiről én különböző webfelületekről kaptam tudomást. Az a személy, akiről le kellett mondanom akkor egy másik életszakaszba ért és úgy gondolta, hogy azokkal akikkel rosszul bánt tisztázza a dolgokat; azaz velem is. ( Talán ő is kap majd egy szép hosszú blogbejegyzést..) Nagy dolgot tett ami miatt nem tudtam nem beszélni Vele. A megbeszélt pár sor után, ahogy elterveztem, hogy közönyös leszek vele, sajnos nem alakult rövidre, és közönyösre sem. Előjöttek az elmúlt hónapok eseményei, amiket örömmel osztottunk meg egymással. De tudtam, hogy ezt nem szabad folytatnom az egyesség miatt. Így eleinte nem akartam vele beszélni, de ez sem jött össze, így hogy titokba maradjon megpróbáltam mindent hogy a barátom ne jöjjön rá. A nevét megváltoztattam a telefonomban, titokba beszéltem és találkoztam vele. De a barátom sem volt buta. Egy kis incidens után úgy vélte, hogy amiért megszegtem a fogadást, így bontsuk  is fel, és ő is elnézi hogy beszélgetek vagy találkozom vele, és akkor ő is felveszi veled újra a kapcsolatot. Nem örültem, sőt, a gyűlöletem irántad még nagyobbra nőtt. És ezt csak fokozta a mostani helyzet is.
Amióta újra elkezdtetek beszélgetni gyomorgörcsöm van, hánytam is már az idegességtől. Egyszerűen megőrjít a tudat, hogy veled beszélget. Hogy kapcsolatban van veled. Azóta megesett ugye az, hogy találkoztatok. Erről tudtam. Én ajánlottam fel, úgy gondoltam hátha megbékéltem már és jól fogom venni az akadályt, de nem így lett. Idegesebb lettem. Főleg miután láttam, hogy milyen jól érzi veled magát. Tudod te milyen nehezemre esik olyan mosolyt varázsolni az arcára? Az őszinte mosolyt? Elárulom, nagyon nehéz. Nem az, hogy nevessen, hanem hogy örüljön.
Arról nem beszélve, hogy erőszeretettel osztottad meg ezeket weboldalakon. Ask.fm, instagram, facebook. Az, hogy letiltasz, nem jelenti azt, hogy nem látlak. Meg vannak a módszereim, ahogy ez a bejegyzés is egyike a sok közül.

Elárulom, hogy miért írtam ezt a bejegyzést:
Nehéz magamnak bevallani, hogy rosszul cselekedtem. Ő is azt mondta, hogy ha találkoznánk és tudnánk beszélgetni akkor biztosan jobb lenne ez az egész. Lehetséges. Pár hete megfogadtam, hogy ha meglátok valami beszélgetést, képet, szöveget amiben Őt megemlíted akkor tisztázom magam. Rád írtam. Megkértelek valamire, ami szerintem korrekt és eléggé kulturált volt. Mert az volt. Nem tudom, hogy mi játszódhatott le a fejedben akkor, de tudom hogy nem örültél, más különben miért is tiltottál volna le. De akkor én nem csak megkérni akartalak volna valamire, hanem beszélgetést kezdeményezni, és ha másért nem is, de talán Miatta megbeszélhettük volna a dolgainkat. Mert az úgy nem megy, hogy ha találkozunk, és nekem kell rád erényesen szólni, hogy köszönj, mert ott vagyok.
Aznap meg akartam veled beszélni mindent. Azért akartam rád írni nem egy facebookon, és azért írtam még névvel is ask.fm-en.
Azóta kb. 2 hét telt el, de még semmi reakciót nem kaptam.  Nem mondom, hogy legyünk egyből puszipajtások, mert nem ez a célom ezzel a bejegyzéssel. Ezt a blogbejegyzést elsősorban magam miatt írtam, hogy kibeszéljem magamból a bajaim, gondolataim. De ha már megírtam utoljára foglalkozva ezzel elküldtem Neked. Ha elolvastad, akkor legalább két mondatban várom a visszajelzésed. (Felőlem akár el is mondhatod a te álláspontodat, gondolataidat. Vagy elküldhetsz melegebb égtájakra is.) De ez remélem tudod, hogy nem maradhat így. Lehet téged ez már hidegen hagy, ám sajnos én még mindig aggódom a barátom miatt. Eleget sírtam a vállán amiatt amiért mondtam neki bizonyos dolgokat, -és igen, jól gondolod- veled kapcsán.
Szeretném ezt mindörökre eltüntetni, elfelejteni. Mert ismered a mondást; vagy megszoksz, vagy megszöksz.

Félreértés ne essen, nem utállak, csak egyszerűen nehéz magamban tartanom azt az érzést, amit akkor érzek amikor tudomást szerzek arról, hogy Vele beszélsz.
Nem akarok haragot, remélem ezzel Te is így vagy.

Remélem így kicsit belém láttál, és annyit megérdemlek, hogy privátba kapok egy visszajelzést.(akár rövidet, akár hosszat.) Én végeztem.